Larkinor 1 Fórum

Téma: LÖK avagy a LÖKött klán hozzászólásai. (51-100)

Új hozzászólás | Vissza a témákhoz

Slamó Apó2012-11-11 16:54:33
"A NASA bejelentette, hogy nemsokára a Föld belemegy a „null síkba“

A kormányhoz eljutott egy információ 2012 júliusában. Az üzenetet ismertessétek meg rokonokkal, barátokkal és olyan emberekkel, amelyek nyíltak és megértik az következő sorokat.
A NASA bejelentette, hogy nemsokára a Föld belemegy a „null síkba“


1. 2012/2013 őszén és telén Tibetben és a Föld északi féltekéjén meleg lesz. 2012.december.21-én Földünk belép az egész Naprendszerrel együtt a galaktikus „null síkba“.
Ez egy létező sík, ahol nincs áram és ahol semmilyen tárgyban nem működik az elektromosság.

2. Az egész Földön, 2012.12.21-én 10 óra körül Moszkvai idő szerint néhány perc alatt elsőtétül minden és teljes csend lesz. Nem lesz semmilyen fény, áram, távkapcsolat (telefon, internet stb), hangok és semmi sem fog működni.

3. Ez a sötétség kozmikus illúziókat, fénykisüléseket és emberi illúziókat fog kiváltani, amely 3-4 napig fog tartani. Semmitől sem kell félni, sem tartani.

4. A végén ismét előjön a Napfény és ismét érezhető lesz a nyugalom és béke. Az állatok természetes megérzésük szerint fogják érezni, hogy eljön a „Kozmikus sötétség“ és el fognak rejtőzni. Az emberek a városokban nem fogják érezni annyira az eseményeket, ezért több halálos esemény és tébolyodottság fog bekövetkezni. Az emberiség 10 %-ka elhunyhat.

5. A ciklusváltásnál jó lenne , ha felkészülnének úgy, hogy minden 2012 évi kötelességet befejezzenek, többet nem szabad felvenni és minden tartozást kiegyenlíteni.

6. 2012. december 20-án vigyék magukkal gyermekeiket, igazolványikat, valamennyi pénzt és utazzanak el a városból a természetbe. Készítsenek élelmiszer tartalékot 2 hónapra, mivel az elektromos hálózatot csak nehezen és fokozatosan fogják tudni rendbehozni.
Jó ha otthon lesz vízkészlet, tüzifa, gyertya világításra,tűzhely, mivel december 21-től nem fog működni az elektromos hálózat.
A TV és más kommunikációs hálózatok sem fognak működni. A sötétség napjai alatt fontos az ablakokra sötétítőt rakni, ne nézzenek az ablakokon ki, ne hidjenek annak amit látnak és hallanak, és ne menjenek az utcára. Ha mégis fontos volna kimenni a házból, akkor ne menjenek messzire, mert eltévedhetnek, mivel a fény hiánya miatt elveszthetjűk az irányérzetünket és nem fogjuk látni saját kezünket sem. Ne féljünk.

7. Ha újra megjelenik a fény, nem szabad mindjárt a városokba viszamenni, jobb lesz tavaszig várni. A Föld a „null síkból“ való definitív kimenetele 2013 február 7-én várható. Ekkor már beindulnak a repülő és a vonat-járatok.

8. A világ minden kormánya megkapta ezt az információt a „null síkról“ kűlönböző forrásokból, de az embereknek nem tudnak vagy nem akarnak segíteni. A polgári védelem és a kitelepítés nem fog működni az áram, a távközlés és a közlekedés meghibásodása végett. Csakis saját magunkra hagyatkozhatunk.

9. A Föld áthatolása a „ galaktikus null síkon“ kialakult helyzet végett megváltoztatja az embereket úgy, hogy sprituális beállítottságúak lesznek. Az emberek számára új fontossági sorrend alakul ki. A fejlett és fejlődő országokban új tudományos és spirituális nézetek, új egészségvédelmi rendszerek és új emberi viszonyok (becsület, tisztesség) fognak kialakulni. Ez lesz az emberiség hosszú fejlődésének egy újabb szakaszának a kezdete."


És ez nem vicc! Tegnap pl. nem működött az elemlámpám!! Apa, kezdődik..!
;)))
Hyper Lord2012-11-04 09:09:57
Befizettél a klánpénztárba 1000000 ezüstöt.

Most már nyugodtabban játszhatsz.:)
slamo2012-11-04 08:19:19
A szokásos heti karbantartási munkák 595000 ezüsttel csökkentették a klánkassza tartalmát.

Az ember feljön játszani, és rögtön a piszkos anyagiak...
Hyper Lord2012-10-31 06:02:52
Hatalmasabbnak érzed magad! Elérted a 61. szintet!!!
Hyper Lord2012-10-25 07:16:12
Hatalmasabbnak érzed magad! Elérted a 60. szintet!!
Slamó Apó2012-10-07 19:08:36
Noresz a sirály 2012-10-05 22:16:12
Köszönöm a topicot.
A topic lényege a telepítőprogram fejlesztése, javítása lenne.



Egen. Pontosan. Szövegolvasás, és értelmezés. A többi bla bla bla...
slamo2012-10-07 12:54:00
Apó

Noresz a sirály 2012-10-05 22:16:12
(...) Hiányos, tehát arra kérnék mindenkit hogy segítsen a javításába és ha hiányosságot észlel (pl egy szörny megtelepedett ott ahol a tábla nem jelzi) akkor írja be ebbe a topicba. A friss telepítéseket továbbra is az artini és a hoolgi topicba írjátok, ide csak a javításokat. (...)

Szövegolvasás rulz.
Slamó Apó2012-09-30 20:58:36
Pistikét akarom!!!! :(((
slamo2012-09-30 09:57:10
13:30-tól leszek szkájpon és msnen.
Crumens2012-09-29 00:02:51
őt én is keresem már régóta!:)
Slamó Apó2012-09-28 23:56:28
Sügős beszélési ingerem támadt a leszármazottammal:) Pl. mondjuk holnap...
Hyper Lord2012-09-26 20:48:17
Eddig 7500 szörnyet mészároltál le a meghódítandó területeken!
Ismét feltűnik az érdemrend osztogató tiszt, úgy tűnik egyenest feléd tart. Gratulál, majd közli, hogy teljesítményeddel kiérdemelted, hogy Larkinor Smaragd Fokozatú Védelmezője legyél, és már cseréli is a kitűződet. Mire kettőt pislogsz már egy másik kalandozó mellét bökdösi.
Hyper Lord2012-09-26 20:42:07
Az a rengeteg szaloncukor ki elől lett elrejtve karacsánykor és lett elfelejtve, hogy hova lett dugva?:)
Egyébként mire jó az a szaloncukor?
Hyper Lord2012-09-14 14:32:07
Az ottani adatokra voltam kiváncsi.:) Köszi.
slamo2012-09-14 10:18:54
Minden adat megtalálható a támogatás menüpontban.
Gyanítom a bankszámlaszámon, a címzett nevén, és a közlemény kötelező tartalmán kívül más nem változott:)
Hyper Lord2012-09-13 18:21:25
Üdv! :)

slamo a banki átutaláshoz lévő adatok még a régiek? vagy az a tulajdonos váltáskor vagy a "szünetben" változott?
Slamó Apó2012-09-09 20:15:01
Ezért kell mindenkit Eufrozinának szólítani :))
slamo2012-09-09 19:28:11
Ne keverjük a keresztneveket.;))
Slamó Apó2012-09-09 14:53:15
Ja, és kivel? ;))))))
Slamó Apó2012-09-09 14:52:44
És a zasszony mit projektel azalatt? ;)))
slamo2012-09-09 00:42:07
Mondtam, a hétvégén barátnő-projekt.
Crumens2012-09-08 17:00:18
Hogyhogy?
slamo2012-09-08 13:44:57
Ma lesz a Mythrill, 21:00-tól, de kihagyom.
Crumens2012-09-08 11:23:39
Mythrill koncertre mentél Slamó?Ismerek pár tagot belőle
Slamó Apó2012-09-08 11:10:56
Sajnálhatod a Grizzlyt... nem volt tömegnyomor, de jó volt a hangulat. Fél tizenkettőkor még a rendőrök is ott ropták a táncot...miután felszólítottak az azonnali abbafejezésre feljentés apropóján hangerőtúllépés miatt ;))
Slamó Apó2012-09-08 11:05:33
Cenzor neve: Slamó Apó
Törlés oka: radírzás
slamo2012-09-07 15:41:42
Corner söröző.
Radírt kiosztva.
Slamó Apó2012-09-07 11:56:12
Mythrill hol lesz?
Slamó Apó2012-09-07 11:44:21
Azt nem én csinálom.

Szóval? Cenzorjogom? Radírozni akarok, bármit de tüstént! ;))
slamo2012-09-07 11:41:44
Ha lesz erőm kimászni az ágyból. A Szombati Mythrill koncert jobban vonz.
Slamó Apó2012-09-07 11:40:00
Felpofozott sarjadék!

7921 kattintás a klikktárolóba került!
Ház telítettsége: 31.21/140
Slamó Apó hátizsákjában és testén 47.0983/180.8 kg tömegű tárgy van.


A játékba beenged. A labda Nálad!

Este Grizzly??
slamo2012-09-07 11:34:57
Gyík:D
Slamó Apó2012-09-07 11:32:50
Illegális karaktert adtál meg!


Legális karakterek a magyar ABC betûi, számok, szóköz és pár további jel: @!:,.()[]*+-


Sikertelen azonosítás!!!



öööööö.... izé!
slamo2012-09-07 08:44:48
Cenzor neve: slamo
Törlés oka: Teszt
Zsíros Deszka2012-08-30 11:15:15
Lestat: Valamikor keress meg msn-en, meg kéne nézni az utolsó verziókat. Azt hiszem mindent megcsináltam, amiről beszéltünk. Elkezdtem a szörnyek bevitelét.
slamo2012-08-29 08:56:48
http://cdn.memegenerator.net/instances/400x/25790839.jpg
Ilyen mostanság az egyetemisták élete...
Slamó Apó2012-08-27 11:23:18
Nem tudom kérem, nem értek a bányalovakho" !!


Amugy de, csak kiváncsi voltam, figyeltek-e? ,)))
slamo2012-08-27 08:23:25
Jó lesz az kacsamajomnak is, nem?:)
Slamó Apó2012-08-26 18:17:57
Kacsamadár Galináé volt eredetileg...
D@u@k@e2012-08-26 14:39:56
Nem vokni sárga tollas hápogó !444 :)
slamo2012-08-26 14:16:45
Paták fia.
Widéki Földtúró2012-08-26 13:16:59
Hümm... hümm... régi nevek az "új" játékban...

Kacsamadár, D@u@k@e ... kiváncsi vagyok, ki játszik ezekkel?


97647 kattintás a klikktárolóba került!
A szokásos heti karbantartási munkák 595000 ezüsttel csökkentették a klánkassza tartalmát.

Crumens megpróbált lopni tőled!!!
Észreveszed a lopási kísérletet, és jókorát sózol a tolvajra!
*még nem kell leírni az öreget..:)*
Slamó Apó2012-08-15 18:54:27
Ha fő az EGÉSZség, sül a FELEség? ;)
slamo2012-08-15 13:38:48
Forr a dal már..:D
Slamó Apó2012-08-15 11:05:11
Zsebhitler... ;)
slamo2012-08-13 21:18:42
Dejóó, már itt is tudok radírozni, megyek is kérni cenzorjogot.
Slamó Apó2012-08-13 20:15:14
Leváltottad alvezéred! Pistike visszakerült az egyszerű tagok sorába!

Kinevezted slamo-t alvezérednek!


.Kai.
slamo2012-08-13 17:23:28
Rossz log.

.Kai.
.Kai.2012-08-13 15:46:31
Átveszem az uralmat innentől.
Slamó Apó2012-08-13 01:42:57
Rányomtam a kilépésre, de csak a játékból léptetett ki, még mindig én vagyok itt a főgóré...



.Kai.
Összes hozzászólás: 2573
Oldalak: 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24 25 26 27 28 29 30 31 32 33 34 35 36 37 38 39 40 41 42 43 44 45 46 47 48 49 50 51 52