Larkinor 2 Fórum

Téma: Support hozzászólásai. (351-400)

Új hozzászólás | Vissza a témákhoz

Blade of Nicram2012-03-27 12:40:08
Válaszoltam!:) Az egy hónapja húzódó dologra is ment a válasz - viszont, várhatóan lesz még kb. ugyanennyi, mire kérésednek eleget tudunk tenni. A mostani helyzet az indexszel sem könnyíti meg a dolgunkat, ezügyben lesz még egy hozzászólásom, mindjárt.

A kommunikáció egy ideje egyébként nem azért áll, mert olyan ritkán foglalkozunk vele - a kivétel ez alól az elmúlt egy hét, igazából. Más akadályai vannak annak - elsősorban a programozók leterheltsége - hogy érdemi választ akár hosszabb ideig nem adtunk.
Piacos kufár2012-03-27 11:39:13
Tisztelt fejlesztők!

Nem szeretnék senkit sürgetni vagy számonkérni bármi miatt is, de már több mint 1 hete küldtem e-mail a larkinorsupport@gmail.com-os e-mail címre, igaz nem világrengetően fontos, csak egy 5letet osztottam meg ott veletek, de egy korábbi ügy miatt is várom a fejleményeket ( lassan több mint 2 hónap eltelt az első levél óta), s bár tudom, hogy a kommunikáció fontos közöttetek, és a válaszotokat is elfogadtam, de a legutóbbi kommunikáció köztünk az ügyet érintően közel 1 hónapja történt, és azóta semmi további haladás nem történt az ügyben, hol ott állítólag már akkor is, még ha csak manuálisan is de megoldott lett már a dolog.

Szóval az ilyen kommunikáicó is taccsra tudja vágni a játékosok kedvét, mint például az enyémet.

Üdvözlettel
Piacos kufár/Gábor
SalyT2012-03-18 11:44:21
Sziasztok!

Az adatbázis hozzáférésem rendezés alatt áll, valamikor a jövő hét folyamán meglesz. :)
Munkáltatói utasításra jövő hetet Németországban fogom tölteni munka kapcsán, és onnan nem tudom a játék dolgait intézni. Így legkorábban 26-i héten lesz a feltöltés jutalmazása, aminek teljesítéséért ez úton is gratulálok a résztvevőknek!
Lestat2012-03-17 12:17:12
Ezt már el tudnám fogadni, de nem akarom ezzel terhelni a fejlesztőket.
Femme Fatale2012-03-17 12:12:14
Chat topik - Lestat 2012-03-17 12:08:18

Törölheti utólag fejlesztő is a moderátor által radírozott hozzászólást, ha lehetséges.

Az eredmény ugyanaz, nem marad a védett topikban nyoma a fölösleges beírásoknak.
Femme Fatale2012-03-17 12:06:22
Így meg hülyén veszi ki a dolog magát.
Szerintem egy moderátor nem élne vele vissza.

Meg lehet azt is oldani, hogy 2 moderátor kontrollálja egymást és úgy történik a takarítás.
Lestat2012-03-17 12:04:47
Nem támogatom, egyrészt vissza lehet élni vele, másrészt alaptalan vádaskodásokra adhat jogot.

Egyébként néha tényleg szükség lenne rá.
Femme Fatale2012-03-17 12:03:38
Meg lehetne -e oldani azt, hogy moderátor adott esetben nyomtalanul takarítson el bejegyzést, pl. az általa védendő topikokból?

Mai napon Lestat radírozott és tök értelmetlen lett az eredménye.

A rossz helyen feltett kérdésre válaszoltam ugyan , de védett helyen.

Lényeg: Meg kellene oldani, hogy indokolt esetben nyomtalanul lehessen törölni és amelyik moderátor törölte, max átmásolja az arra megfelelő topikba.
Rotenon2012-03-09 21:37:49
Elküldve újra!
SalyT2012-03-09 10:58:03
Rotenon 2012-03-08 16:26:58

Őszintén szólva nem vagyok benne biztos, hogy megérkezett az a levél. Kérlek, küld el újra. Köszönöm!
BandiGirl2012-03-08 20:14:45
Kedves játékosok!
Fontos javítás került be az imént: a virtuális számla kreditérzékeny műveleteit (vásárlás, kredit küldés) innentől kezdve nem lehet "duplázni" vissza, előre vagy frissítés gombok megnyomásával.
TagHeuer2012-03-08 16:43:08
Cenzor neve: Lestat
Törlés oka: Személyeskedés.
Rotenon2012-03-08 16:26:58
Rotenon 2012-03-02 16:40:17

Fogok erre választ kapni?
Lestat2012-03-04 21:08:02
Új Hal-ÁS 2012-03-04 20:35:21
Baromság. Szoktuk jelezni L2-n is a dolgokat, de max az üzifüzibe.
Blade of Nicram2012-03-04 21:01:59
Közmunkás 2012-03-04 20:27:47 --->
Blade of Nicram 2012-03-04 20:40:04

Azt hiszem, elég gyorsan reagáltam rá. Elhiszem, hogy neked még a büdös életben nem kellett senkivel sem együtt dolgoznod, azt is elhiszem, hogy egy isten vagy, aki negatív idő alatt tudna válaszolni. Kérlek, nézd el nekünk, hogy csapatként kell együttműködnünk, és azt is, hogy a későbbi nehézségek elkerülése végett előbb egyeztetünk egymással, és csak aztán válaszolunk. Azt is kérlek, nézd el nekem, hogy ezt a karidat megcsíkozom, ugyanis nem tudom nem-sértésnek tekinteni a megbélyegzésünket.
Új Hal-ÁS2012-03-04 20:35:21
Az,hogy L2 többet olvasgatjátok.
SalyT2012-03-04 20:33:34
Új Hal-ÁS 2012-03-04 20:28:17
És ennek konkrétan mi köze van L2höz?
Új Hal-ÁS2012-03-04 20:28:17
L1 feltöltés kész.
Rotenon2012-03-02 16:40:17
Válasz ment!

Roti
SalyT2012-03-01 23:37:51
Az sms támogatás újra elérhető!
SalyT2012-02-29 23:12:52
Az sms fizetés opció jelenleg felfüggesztve, átalakítás miatt. Holnap este újra elérhető lesz.
Rotenon2012-02-27 20:37:50
Én is írtam egy szerelmeslevelet :)
Destiny2012-02-27 00:23:57
E-mail ment :) Köszönöm :)
SalyT2012-02-26 23:55:58
Kedves Játékosok!


Kiosztottam a Wombatért járó nyereményeket. Kérném Destinity, emailben jelezze, hogy melyik fegyvert és vértet szeretne kapni, illetve Trog3r és Egyed szintén emailben jelezze, hogy melyik fegyvert vagy vértet kéri.

Ezen tárgyak legkorábban holnap este lesznek jóváírva a karakterekhez, egyéni tárgyat nem lehet igényelni.
SalyT2012-02-26 22:55:27
23:00kor leállítom a játékot, kb fél órára.
Blade of Nicram2012-02-26 12:12:44
Fontos, közérdekű közlemény:

Admin, moderátor, amennyiben kénytelen szankciókat alkalmazni, mindig közismert karakterével hozza nyilvánosságra ezt az információt.

Reyam Reyammal,
SalyT SalyTtal,
Bandi Bandigirllel
Wolf és Lestat a fő,-vagy a legközismertebb karaktereikkel,
Én pedig Blade of Nicrammal írok.

A fejlesztői csapat mostanra már nem csak moderátori, hanem admini szinten is elég sok időt tölt el magában a játékban, Így pl. egy wombat-bújás esetén is általában egy órán belül reagálni tudunk.

Ezért van az, hogy a legtöbb kritikus pillanatban chaten "véletlenül pont" megjelenik a semmiből egy admin. Ha nem-admin,- vagy "munkafüggetlen" játékoskarakterrel vagyunk benn, akkor nem jellemző, hogy provokálunk, utolsó felszólításokat, ha reménytelen a helyzet, akkor már közismert szankcionáló-karakterekkel teszünk, és MINDIG felvállaljuk magunkat, ha szankcionálni készülünk, vagy már meg kellett történnie.

Tegnap este történt egy érdekes eset, amikor kivételesen senki nem volt fenn. Az esetet vizsgáljuk. Ennek kapcsán mindenkinek szeretnénk felhívni a figyelmét a Larkinor fórum: Fórum és Játékszabályzatának egyik pontjára:

- Tilos az Üzemeltetők, Moderátorok megszemélyesítése, nem hivatalos segítése, vagyis úgy írni, hozzászólni mintha moderátor lennél.
BandiGirl2012-02-25 21:34:10
Kedves játékosok!
Ahogy azt már a fórumon ígértem, újabb funkció került be a számlához: mostantól lehetőség van a krediteket átutalni egyik számláról a másikra, akár szervereket átívelve is.
Fontos: Kérlek titeket fokozottan, hogy egy transzferművelet után ne nyomkodjátok az F5 (v. frissítés/Refresh) gombokat a böngészőnél!
BandiGirl2012-02-24 07:36:07
Kedves játékosok!
Mai naptól fogva virtuális számlához tartozó jelszavatokat megváltoztathatjátok a számlára való belépést követően.

A napokban egy további frissítés várható a számlákkal kapcsolatban.
Piacos kufár2012-02-23 09:48:23
Cenzor neve: Lestat
Törlés oka: Kérésre.
Sub Zero2012-02-22 08:39:06
Sziasztok! Én úgy szoktam megoldani, hogy feltöltöm a képet, külső karakterlapra ráfrissitek és már jó is :)
Blade of Nicram2012-02-22 00:02:23
A játékban a menüben menj rá arra, hogy "kilépsz a játékból". Úgy már rendben lesz elvileg.

Ha így se, akkor "kilépsz a játékból", képfeltöltés újra, még egyszer "kilépsz a játékból", és belépsz. Nálam így már működött.:)
Rod Campa2012-02-21 23:43:15
Mégsem jó :/ ezt nem értem mitől van?
Rod Campa2012-02-21 23:30:15
Uh sorry már megvan,mert tegnap egy másik képnél ugyan ez volt és nem sikerölt.
Rod Campa2012-02-21 23:28:47
Sziasztok!

Megtudná nekem mondani valaki hogy miért van az hogy feltöltöm a képet,kiírja hogy a
Sikeres képfeltöltés! :) de nincs meg a kép?
SalyT2012-02-19 17:08:42
A larkinori kémhálózat már nyomon tudja követni a Wombat mozgását. Ezt az információt Larkinor szigetén az erőd, a főtér és az aréna környékén kiplakátolva megtalálja minden kalandozó!


Ezen felül az 5% bónusz tp is helyre lett pofozva. :)
SalyT2012-02-19 16:49:57
16:55kor gyors, pár perces leállás lesz.
Lestat2012-02-18 03:22:08
A támogatás menüpontot frissíteni kellene a megváltozott pénzügyekről.
SalyT2012-02-17 22:57:19
Ahogy lépdelsz a hűvös időben, egyszer csak egy pergamentekercset fúj az arcodba a szél. "Ha már így ragaszkodik a szememhez ez a vacak, nézzük, mi ez?" - gondolod magadban.

"Bátor Kalandor!
Én, ki vagyok Skíve harcművészeteinek nagymestere, aki több, mint hússzor nyerte meg a Ski-Vicsi bajnokságot, ezzennel kihívlak egy, a torna hagyományinak megfelelő párviadalra!
Mivel hazámban már minden valamire való ellenfelemet legyőztem, ezért most a szigetvilágot járom, méltó ellenfelet kutatva! Hamarosan megérkezem Larkinor szigetére is, keress fel, ha van elég bátorságod!
Immortal Wombat"

"Ezt a felfuvalkodott hólyagot!" - fut át az agyadon a gondolat. Hisz te már győztél le ennél keményebb ellenfeleket is. Hol is van az a fránya Wombat? Látta valaki? Seeenkiii?!

Ahogy a keresésére indulsz, észreveszed, hogy a Bányaügyi Miniszter és díszes társasága fennhangon vitatkozva fordulnak be a szemközti sarkon. A következőket csíped el:
"... ahogy mondom! Történnie kellett valaminek! Ahogy vizsgálgattam azt a szuperragacsot, miniszter úr, egyszer csak könnyűvé vált, mint a levegő! Itt valami fondorlat van. A felmérések is azt mutatják, egy bizonyos darabszám után változnak szupernehézzé, és..."

És mi? Áh, biztos nem fontos, téged most csak a Wombat érdekel. De azért jó lenne tudni, hogy mi történt a külterületi földeken. A fene vinné el, hogy nem követted őket!



Kedves Játékosok!

Egy új verseny keretében megérkezett a szigetre Immortal Wombat. Ahogy azt felhívásában olvashattátok, ő a skívei harcművészeti nagymester, aki unatkozik. Lorden kémhálózata sem tudja pontosan, merre jár, bár ez ügyben lépések történnek.
Amit érdemes tudni róla, valami bájital hatására, a vereség után képes újra talpra állni. Viszont betartja a Ski-Vicsi torna egyetlen szabályát, hátba nem támad senkit, és aki legyőzte, attól majd másik alkalommal vesz elégtételt.
Nem marad sokáig egy helyen, ámbár úgy tűnik, szörnyekkel is harcolgat. Ezt mutatják az esetleges legyőzésekor általa elejtett tárgyak (valószínűleg harcászati tudása miatt néha sikerül dupla mennyiségű tárgyat kipréselnie a szörnyekből). Néha megbújik valami fedezék mögött és megpróbálja kilesni a harci taktikáidat. Úgy vettük észre, hogy az esetek 40%-ban támad csak Rád.
Ezen felül, aki legyőzi, átlagosan 5%-al több tapasztalatot tud gyűjteni, mint egy honi szörnnyel vívott csatából.
Úgy tudjuk, jövő hét vasárnap este 23:00-ig tartózkodik Wombat úr a szigeten. Mivel ilyen nagyképűen érkezett hozzánk, királyunk úgy döntött, hogy jutalmazza azokat, akik a legtöbbször képesek megszégyeníteni őt.
A jutalmak rendszere:
1. helyezett jutalma választott, legfeljebb a szintjénél eggyel magasabb szintű vért és fegyver és 2 elemi térdarab.
2-3. helyezett jutalma egy választott vért vagy fegyver (legfeljebb a szintjénél eggyel magasabb szintű) és 1 elemi térdarab.
4-25. helyezett pedig elemi térdarabbal gazdagodik.


Ásók figyelem!
Bár még mindig nem tudjuk, mi történt pontosan, és miért, de úgy néz ki, hogy a kiásható szuperragacsok mennyisége az ásó karakter szerencséjének függvényében a következőképp alakul:
A karakter szerencséje + 50 darab szuperragacs ásható ki egy körben a földből. Az ásás alsó szerencselimitje, ahogy látjuk, nem változott.

Lorden király ezért úgy döntött, hogy a mágus szigethez új földrészt csatol.
A jutalmak a feltöltési versenyért:
1. helyezett: bányászásó és 1 elemi térdarab
2-3. helyezett: precíziós vagy kincses ásó és 1 elemi térdarab
4-10. helyezett: 1 elemi térdarab és gyémántásó
11-25. helyezett: gyémántásó
Blade of Nicram2012-02-17 21:21:13
Hölgyeim - Uraim, Tisztelt Nagyérdemű - Kedves Játékosok!

A fogalmazásom semmi ahhoz képest, amit SalyTmester képes alkotni - ezért a szerény tisztem a gyors bejelentése annak, ami most bekerült... A pontos részletekről, és az igazi leírásról majd hamarosan olvashattok bővebben is, de addig is...

1.Bekerült a soron következő feltöltőverseny! Ez azonban kicsit különbözni fog az eddigiektől. Ez egy "old-school", szerencse-alapú feltöltőverseny, amelyen elsősorban a szerencse határozza meg, hogy ki mennyit bír egy körrel leszállítani. Ezzel párhuzamosan, a szuperragacsok is kicsit máshogy funkcionálnak...;)

2. Megérkezett a szörny, amiről a szemfülesek facebookon korábban már tudomást szereztek a hivatalos Larkinor profilról: http://www.facebook.com/pages/Larkinor/136455603098122
A szörny szándékai még egy kis ideig ismeretlenek, de az a hír járja, hogy néhány kalandozó már most rajta van az ügyön, hogy ezt mielőbb kiderítse!:) Nomeg, Lorden hírszerzése is, akik hamarosan közzéteszik, mit is tudhatunk eddig.:)
SalyT2012-02-17 19:20:42
Kedves Játékosok!

19:45kor leállítjuk a játékot, egy kicsit nagyobb lélegzetvételű frissítésre. Maximum egy órát fog igénybe venni, kattosztás előtt már elérhető lesz a szerver.
Megharaplak!2012-02-17 00:34:38
Értem, értjük kösztönöm, és köszöjük a részletezést.
Jó tudni ezt nagyon is.
További jó fejlesztést kívánok :)
Ha ez nem idevaló akkor moderáljátok ki kérlek.
SalyT2012-02-16 23:26:59
bjuti2 2012-02-16 23:03:26
Köszi, már javítottam. :)



Új Hal-ÁS
Ha jól értem, ez a postai "rózsaszín" csekkel történő fizetés. Mivel ennek a fizetési módnak a fizetett összeg függvényében van díja, illetőleg nem bankszámlára érkezik, ezért ezt az opciót nem javasoljuk.
Új Hal-ÁS2012-02-16 23:20:05
Csekkel történő fizetés
bjuti22012-02-16 23:03:26
SalyT!
Az utolsó álutalással fizetendő összegnél lemaradt egy 0 :)
SalyT2012-02-16 22:56:08
Kedves Játékosok!


A március 1-től életbe lépő támogatási táblázatokat ezen az oldalon is elérhetitek:
http://larkinordb.index.hu/dijszabas.html

Igyekeztünk minden információt feltüntetni a lehetőségekről.
Reyam2012-02-16 18:39:13
Igen, ahogy sejtettem, valamit rosszul írtam.

Banki befizetésnél is érvényesek azok a bónuszok, amelyeket kicsit korábban Nic tett közzé, tehát pl. 5000 forintos befizetésnél 65 kredit kerül jóváírásra.
Reyam2012-02-16 16:53:39
Sziasztok!

Akkor a pontosítást, kiegészítést megejteném:

Bankos utalásnál utaltok 500 forintot. Ebből 27% adó lejön, a többi a miénk.
Egyszerűen: 500-27%(135)=365

VoxPaynél SMS-eztek 500 (mostmár 508) forintot. Ebből VoxPay "elvisz" 51-53%-ot, és a maradékból 27% adó.
Egyszerűen: (500-52%)*0,73=189,8

Azt hiszem ez további magyarázatra nem szorul. Hiába fizettek be SMS-ben 500 forintot, lényegében 2 kreditnyi pénz SEM marad meg nekünk végül.

Nektek is, és nekünk is jó lenne, ha a banki átutalást választanátok.

A banki befizetéssel kapcsolatban:
A bank jelenleg befizetésenként 500 forintot, mint tranzakciós díjat, levon. Volt már rá példa, hogy valaki befizetett 500 forintot, a bank levonta azt, így a számlánkon ez sok változást nem hozott, mégis jóváírtuk a kreditet. Ez is megváltozik mostantól, a következő képpen:
Aki banki befizetést választ, annak a befizetése 500 forinttal kevesebbet fog érni.
Értsd:
500 forint = 0 kredit
1000 forint = 5 kredit

5000 forintos, illetve afölötti befizetés esetén ezt figyelmen kívül hagyjuk, azaz az 5000 forintos befizetésért 50 kreditet írunk jóvá.

A banki befizetés a következő képpen történik:
0, Számlaszámunkat, cégünk nevét gondosan feljegyzitek egy papírra.
1, Készpénzzel, és az elkészített papírral felkerestek egy Unicredit bankfiókot.
2, Készpénz befizetési igényeteket jelzitek (ezt mondjátok, ha megkérdezik, mit szeretnétek).
3, Bediktáljátok a papíron lévő adatokat, odaadjátok a pénzt. (elképzelhető, hogy elkérik a személyiteket azonosítás végett)
4, Megjegyzésnek a szükséges adatokat bediktáljátok (támogatás menüpont alatt felsorolva).
5, Várjátok a másnap esedékes jóváírást.

Egy hasonló, rövid ismertető a készpénz-befizetésről be fog kerülni a támogatás menüpont alá.

Ha átsiklottam volna valami fölött, vagy van további kérdés, a megfelelő topikban jelezzétek!
Blade of Nicram2012-02-16 11:13:21
Sziasztok! L1-ről szeretnék bemásolni egy friss hozzászólásomat, ugyanis itt is éppen annyira helye van, emellett L2 chaten is kértétek, hogy írjak le, amit tudok.:)

Blade of Nicram 2012-02-16 11:10:37
Ez valóban lemaradt!:)

A rendszer, ami szerint eddig működött az átutalás, az a következő:

500 HUF - 6 kredit (20% bónusz)
5000 HUF - 65 kredit (30% bónusz)
10000 HUF - 140 kredit (40% bónusz)

Ehhez tartozik hozzá, hogy a készpénzes befizetés formájában történő támogatás kicsit másképp működik, de erről jelenleg nincs jogosultságom tájékoztatni, Reyam remélhetőleg este nyilatkozik erről. Röviden a lényege viszont az, hogy a bank egy elég komoly összeget tranzakciós díjként ez esetben ránk terhel - ez kerek 500 HUF (vagy az átutalás összege ezen összeg, 500 HUF alatt), és ezért az ilyen összegben, ilyen formában érkező támogatásból egy fillér nem jut el hozzánk, és ez közvetve a játékosnak sem jó, még ha a krediteket meg is kapja érte (ugyanis a pénz nem a mi munkánkat segíti elő, hanem...diplomatikusan fogalmazva: a bankszektor fejlődését). 5000 forint körül viszont az 500 forint levonás már nem egy arcon ütés, ott minden retorzió nélkül, szándékaink szerint jár a sima átutalás esetén is felkínált bónuszkredit. Ezidáig, úgy tudom, nem volt különbség téve a két banki fizetés között, viszont mivel nem én vagyok a támogatás-felelős, erről majd Reyam kell, hogy nyilatkozzon.
Reyam2012-02-16 06:19:10
Kedves Játékosok!

Mivel támogatásotok nagy része SMS utalással érkezik és ennek az összegnek valójában csak 34%-a jut el hozzánk (ezzel szemben a banki átutalásból 73% marad nálunk), úgy döntöttünk, hogy mácrius 1-tõl módosítjuk az SMS és kapcsolás alapú támogatások díjszabását.
A 225 és 330 Ft-os SMS opció megszűnik, illetve a kapcsolás alapú támogatásnál a 155 és 305 Ft-os opció kerül ki. Az új díjszabást és az értük járó krediteket az alábbi táblázatokban találjátok:

SMS támogatás:
SMS értéke: Kapható kredit:
508 Huf 3 kredit
960 Huf 6 kredit
1905 Huf 12 kredit

Kapcsolás alapú támogatás:
Hívás értéke: Kapható kredit:
508 Huf 3 kredit
1143 Huf 8 kredit
1905 Huf 12 kredit
5080 Huf 35 kredit

A banki átutalással történõ támogatás nem változik!

További jó játékot!
raga2012-02-11 19:22:13
Cenzor neve: Mr_Wolf
Törlés oka: OFF, raga, ezzel neked is megvolt az utolsó figyelmeztetésed
Összes hozzászólás: 2599
Oldalak: 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24 25 26 27 28 29 30 31 32 33 34 35 36 37 38 39 40 41 42 43 44 45 46 47 48 49 50 51 52